Szakítás után apa 2 rész - Hogy maradjon meg a jó kapcsolatom a szeretett gyermekemmel?

1_3.jpg

Elvált apaként, hogy maradjon meg a jó kapcsolatom a szeretett gyermekemmel? 

A válás, szakítás után a gyereknek az édesapára ugyan olyan nagy szüksége van, mint az édesanyjára. Attól függetlenül, hogy a szülők kapcsolata megromlott egymással, a gyereknek még ugyanúgy a szülei, mindkettőjükhöz ugyanúgy kötődik. A gyerekek vágyódnak apjukájuk után, és mindkét szülővel szeretnének kapcsolatban maradni.

Mit vár a gyermek az apától?

  • szeretetett,
  • figyelmet,
  • időt,
  • biztonságot,
  • nyugalmat,
  • lelki támaszt 

Ahhoz, hogy a gyerek kiegyensúlyozott életet élhessen, ahhoz fontos, hogy a szülők viszonylagos jó kapcsolatban maradjanak. Fontos, hogy tudjanak egymással kommunikálni legalább a gyereket érintő kérdésekben.

child-1439468_1280.jpg

A kulcsszó az együttműködés. Tudatosan te is tudod, hogy ez a megfelelő megoldás, de, ha beszélned kell a gyermeked anyával gyakran vitával zárul a beszélgetés és talán ennek a gyermek is fültanúja.

Ha a szülőknek nem sikerült rendezni a múlt sérelmeit akkor előfordulhat, hogy ez magától, az idő múlásával nem rendeződik, mivel tele vannak még sérelmekkel.

Ami viszont még nagyon fontos!

Sose kérd a gyerekedtől, hogy állást foglaljon abban, hogy kinek van igaza Neked vagy az édesanyának, mert ezzel hatalmas terhet raksz rá. Ennek akár az is lehet a következménye, hogy kevésbé fog bevonni a kis életébe, bezárkózik, esetleg az is előfordul, hogy a te társaságodat kezdi kerülni.

A gyereknek fontos hallania és éreznie, hogy a szülei mindig szeretni fogják és nem hullik szét minden az eddigi megszokott életéből.

Hogy nehéz?

Igen nagyon nehéz, de a gyereknek nagy szüksége van a szeretetedre és a együtt töltött minőségi időre. Ha Te nem vagy kiegyensúlyozott ezt nem tudod megadni a szeretett gyermeked számára.

bermix-studio-dgf4k3fi44s-unsplash.jpg

Nem könnyű ezt a helyzetet egyedül feldolgozni. De mi a megoldás?

Ismerj meg egy olyan stressz és feszültségoldó módszert, mely hatékonyan képes az ilyen típusú problémákat kezelni!

A stressz és a feszültségek hatékony oldása révén az alábbiakra garantáltan képes leszel:

  • A volt pároddal indulatok nélkül kommunikálni
  • Gyermekeddel való kapcsolatod javítására
  • Szakítás okozta sérelmek feldolgozására
  • A párkapcsolatban elraktározott rossz érzésed elengedése 
  • Nyitni egy új párkapcsolat irányába

Van megoldás! Ismerj meg egy olyan stressz és feszültségoldó módszert, mely hatékonyan képes az ilyen típusú problémákat kezelni! Neked is sikerülhet. Nekik is sikerült javítani az életükön az én segítségemmel!  Részletek itt!

 Ha kérdésed van a módszerrel kapcsolatosan, írd meg röviden messengeren vagy a egyboldogabbelet@gmail.com emailcímre és felveszem veled a kapcsolatot. 

Ha Te is úgy érzed, hogy még van mit elengedni a régi kapcsolatból, jelentkezz az egyéni tanácsadásra!

  

en_kics_p_1.jpg

 

Készítettem egy részletes összefoglalót az egyéni tanácsadásról.

Részletekért kattints a lenti gombra!

0.png

 

Amennyiben hasznosnak találod a cikket oszt meg ismerőseiddel. A megosztásokat köszönöm!

Csáki Krisztina
Life coach
...........................................

Ennek a cikknek van tolytatása. A részeltekért kattints a lenti képekre!

Szakítás után apa 1 rész - Hogyan jöhetek ki a szakításom mélypontjából?

 

kepernyokep_2021-02-27_153155.jpg

Szakítás után apa 3 rész - Mit érdemes megfontolni szakítás után mielőtt új párkapcsolatba fogsz?

 

marriage-2239035_1280.jpg