Test-lélek-szellem harmónia megőrzése

Az Access Bars® elképesztő hatása a szorongásra és a depresszióra

Az Access Bars® elképesztő hatása a szorongásra és a depresszióra

 

 

Egy nemrég készült tudományos kutatásból kiderül, hogy már egyetlen, 90 perces Access Bars® kezelés után a szorongási tünetek súlyossága átlagosan 84,7%-al, a depresszióé pedig 82,7%-al csökkent. Mi is valójában ez az egyre jobban terjedő és sokak által kedvelt kezelés? Lehet róla írni, de igazából tapasztalni érdemes.

A neurológus felfedezte, hogy az Access Bars® ugyanolyan pozitív hatással és eredménnyel van arra, aki kapja, mint amit haladó, több órát meditáló személyeknél tapasztalt korábban.

„Tehát amikor a szív koherencia és az agyi koherencia teljes, az emberek varázslatos dolgokat tapasztalnak, és az energia elkezd indulni felfelé. Erre mondják, hogy az energia összehangolódik a csakrákban, és ez az energia egybeforr. Ezt néztük meg. És amit itt a Barsnál látok, az nem pusztán egy teljes fizikai összehangolódás, hanem az Univerzummal való összehangolódás.”

Az Access Bars® áttörést hozhat a szorongás és a depresszió kezelésében is

Dr. Hope tanulmányának összefoglalójában leírja, hogy a kutatásban 7 személy vett részt, akik szorongtak vagy depressziósak voltak, vagy mindkettő. A résztvevők között az enyhe tünetektől kezdve a súlyosig minden szinten képviseltették magukat. A kísérlet célja alapvetően az volt, hogy megvizsgálják, az Access Bars® egyáltalán hatással van-e a szorongásra és a depresszióra. A számok pedig magukért beszélnek, mert a 90 perces kezelés után a szorongási tünetek súlyossága átlagosan 84,7%-al, a depresszióé pedig 82,7%-al csökkent. Az agyhullámok mérésének eredményei az Access Bars® kezelés előtt és után minden résztvevő vonatkozásában azt mutatták, hogy a kezelés után nőtt az agyi koherenciájuk, közelítve a normál állapothoz.

Az agyhullámok kapcsolatban vannak az agy területeinek kommunikációjával és a kutatók rájöttek, hogy az optimális agyi koherencia összefüggésben van sok más dologgal is, mint az intelligencia, a tanulási képesség, az éberség, a reakció idő és a kreativitás.

Dr.Terrie Hope 2017 novemberében, a Journal of Energy Psychology című szaklapban publikálta legfrissebb eredményeit az Access Bars® kezelésről. Habár az első Access Bars kezelést Gary Douglas már több mint 25 éve végezte, a tudományos vizsgálatok csak nemrég kezdődtek meg azzal kapcsolatban, hogy vajon mi történik a Bars kezelés közben, és annak milyen eredményei lehetnek a nehézségekkel küzdő személyeknél.

Az előzmények

Amíg az első kérdés Jeffrey L. Fannin, Ph.D neurológus 2015-ös tanulmányban került kifejtésre, addig Dr.Hope kifejezetten az Access Bars® szorongásra és depresszióra gyakorolt hatására koncentrált.

Az Access 2015-ben készült „Fehér könyve” egy 60 fő segítségével végzett kutatás eredményeit foglalja össze, melyet dr. Fannin vezetett. A résztvevő személyek agyhullámait mérték egy speciális eszközzel a Bars kezelés előtt és után, és a két állapot között bizony jelentős változások mutathatók ki.

A tanulmány megállapítja, hogy az Access Bars® kezelés közben a beragadt energiák megindulnak a testben, egyfajta összehangolódás és gyógyító folyamatok is történnek. Az ún. „Brainmap” (agytérkép vagy másnéven QEEG) módszerével történt vizsgálatokból kiderült, hogy:

  • a tanulmányban résztvevők 85%-ának változott a QEEG koherenciája
  • a résztvevők 63%-a Bars kezelés után érzelmi és/vagy fizikai ugrást tapasztalt
  • a fenti 63% 42%-a élt meg érzelmi, míg 40%-a fizikai változás

Dr. Fannin egy szemléletes videóban mutatja be mindezt, magyar felirattal:

Dr. Terrie Hope-pal Dr.Dain Heer beszélget a tanulmányról

Mit kell tudni még az Access Bars®-ról?

Az Access Bars® egy olyan kezelés, mely során a fejen lévő 32 pontot érintjük finoman, pozitív változást előidézve az agyban, és feloszlatjuk a stressz, a gondolatok és az érzelmek elektromágneses összetevőit. Ez a finom, nem durva technika alkalmazása közben fizikai és mentális blokkokat engedünk el, amelyek a testben kerültek tárolásra és segítünk abban, hogy sokkal nagyobb könnyedséggel éljük meg életünk minden területét. Egy Access Bars® kezelés a következőkben segíthet:

  • Nagyobb mentális tisztaság
  • Motiváció
  • Az öröm és boldogság érzés jelentős növekedése
  • Mélyebb relaxáció
  • Álmatlanság
  • Szorongás és depresszió
  • Egészségmegérzés és súly optimalizálás
  • Stressz és kimerültség
  • Migrén
  • Pánikroham
  • Kényszerbetegség

Az Access Bars® kezelés általában 60-90 percig tart és részed lehet benne havonta, hetente vagy naponta is. Használják már börtönökben, az üzleti életben, iskolákban világszerte, hogy hozzásegítsen egyre több embert az egészséges élethez és a jólléthez.

Az Access Bars® hatásai egyéniek mindenkinél kezelésről kezelésre, azonban hozzájárul a fizikai egészség megőrzéséhez, és a kezeltek nagyobb éberségről, több háláról, kedvességről, békéről, nyugalomról és könnyedebb kommunikációról számoltak be.

Az első Bars kezelést több mint 25 évvel ezelőtt Gary Douglas facilitálta, azóta pedig a világ 173 országára kiterjedt, és már több mint 5000 Access Bars® facilitátor érhető el világszerte.

Ha változásra vágysz, vagy ha csak kíváncsi vagy, a Te életedbe mit hozhat egy kezelés, szeretettel várlak, hogy kipróbáld! Pillanatnyilag Szegeden és Budapesten kezelek.  Ha megtanulnád, akkor pedig szeretettel várlak az Access Bars® tanfolyamon.

A profilomat az Access Consciousness hivatalos oldalán itt találod: https://www.accessconsciousness.com/en/public-profiles/andrea-horompo-dr/

Aktuális tanfolyamaim listája az Access Andival menüpontban érhető el.

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Access Bars®-, Facelift®- és Testfacilitátor

Ha olvasnál még többet tőlem, a könyveimet ITT ismerheted meg.

Ha érdekelnek a lehetőségek velem, látogass el IDE.

Ha kapcsolódnál velem, EZEKEN az eseményeken megteheted.

Jelen összefoglaló az Access Consciousness® hivatalos csatornáin megtalálható videókból, előadásokból és írásos anyagokból készült alapvetően külföldi anyagok fordítása, mégis saját megfogalmazásban és egyedi koherenciát megvalósítva. Más Access Consciousness® Facilitátorok, és Testfacilitátorok, számára jelen cikk linkje hivatkozásként a nevem megjelölésével használható. Azonban a fentiek, és a honlapomon található más írások, cikkek, leírások, az én egyértelmű írásos jóváhagyásom nélkül sem részletekben, sem egészben nem közölhetők, nem másolhatók, másik honlapon, Facebookon, online vagy offline megjelenésben, hirdetésben nem közölhetők, nem sokszorosíthatók. Ez vonatkozik a nyilvános előadásokra illetőleg tanfolyami felhasználásra, internetes közlésre is.

Forrás: https://horompoandrea.hu/az-access-bars-elkepeszto-hatasa-a-szorongasra-es-a-depressziora/

Győriek figyelmébe szeretném ajánlani dr Hörömpő Andrea tanfolyamait amelyek április 28-án a bars tanfolyam és 29-ére pedig két testkurzust: A látás helyreállítását és a Tápláló szexuális energia helyreállítását lehet még jelentkezni.

Az események itt érhetők el:
Az Access Bars® elképesztő hatása a szorongásra és a depresszióra Tovább
Térdizület kopás

Térdizület kopás

Kérdés:

Kedves Szabó György! Anyukámnak térdizület kopása van és azt szeretném kérdezni,hogy ezen műtét nélkül lehet e segíteni? És ha igen akkor hogyan?

Válasz:

Tisztelt Cím!

Az édesanyjának a térdizület kopására javaslom az étkezési zselatin pakolást. Sokat segít, de nem biztos, hogy a műtét elkerülhető. A fájdalmat csökkenti biztosan. Készítsenek az étkezési zselatinból 2 dl kocsonyasűrűségűt. A térdét kenje be reggel és este és hagyja beszívódni. Beépül a két porc közé. Az ízületi kopásnak az az oka, hogy a csont állománya már ritka, és ezért épült be a csontba az ízületekben lévő anyag, amin mozog az ízület. Ezért javaslom, hogy hetente egy tyúktojás héját egye meg. A megfőzött tojás héjából belülről a hártyát távolítsa el, tegye a tojáshéjat sütőbe és 3-4 percig süsse meg. Ezután törje össze apróra és keverje joghurtba, és úgy egye meg.

Üdv. Gyuri bácsi bükki füvesember

http://www.haon.hu/az-olvas-krdez-a-fvesember-vlaszol/news-20071025-10441899

Térdizület kopás Tovább
Mikor kell mindenképpen mentőt hívni?

Mikor kell mindenképpen mentőt hívni?

00_2.jpg

Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány összegyűjtötte azokat az eseteket, amikor a lélekjelenlét, a gyorsaság és a megfelelő tudás embertársunk életét mentheti meg. Mit tegyünk, ha a környezetünkben valakit stroke, agyvérzés vagy infarktus ér?

A stroke (szélütés) tünetei

A stroke legfőbb rizikófaktorai: magas vérnyomás, cukorbetegség, dohányzás, szívbetegségek, alkohol vagy túlsúly. Többségében vértelen stroke-ról van szó, ami azt jelenti, hogy egy vérrög elzárja bizonyos erek útját az agyban, így az oxigén és tápanyaghiány miatt az idegsejtek rövid időn belül elhalnak.

Stroke-ról árulkodhatnak a következő tünetek: a test egyik felének zsibbadása, az azonos oldalon található végtagok érzéketlensége, a beszédértési és hangképzési zavarok, a hirtelen kialakuló látásproblémák, a szédülés, az erős fejfájás, a tudatzavar vagy éppen a térbeli tájékozódás zavara.

MBE – Mosolyogjon, beszéljen, és emelje fel a karjait!

Ha a stroke felismerésében biztosra akarunk menni, három betűt kell az eszünkbe vésnünk: MBE. Az MBE egy olyan mozaikszó, amely segítségével az orvosok szerint még a laikusok is könnyűszerrel felismerhetik a bajt. Lényege, hogy három egyszerű dologra kell megkérni a veszélyeztetett személyt:
     M- mosolyogjon,
     B - beszéljen, mondjon el egy egyszerű mondatot
     E - emelje fel egyszerre mindkét karját

Ha ezek közül bármelyik is nehézséget okoz, azonnal hívni kell a mentőket!

További fontos jel lehet még az is, ha megkérjük, nyújtsa ki a nyelvét, és a nyelv elcsavarodik a jobb vagy a baloldal felé. Ha már a baj megtörtént, a legfontosabb tényező az idő. Ha a beteg 90 percen belül megkapja a megfelelő kezelést, akkor a helyzet súlyossága tompítható, sok esetben teljesen visszafordítható.

Az agyvérzés -eszméletvesztéssel is járhat

Az agyvérzésről kevesen tudják, hogy a stroke egy bizonyos fajtáját jelenti, ez a vérzéses stroke. A vérzés keletkezhet az agyon belül, illetve az agyat körülvevő területen, kialakulásában pedig közrejátszhat a kezeletlen magas vérnyomás és az érfejlődési rendellenességek is. Tünetei hasonlóak a vérzés nélküli stroke esetében fellépőkkel, de előfordulhat eszméletvesztés és görcs is; a szükséges lépések ugyanazok.

Szívinfarktus – kisugárzó fájdalom a bal karba

A szívinfarktus kialakulásához főként a magas koleszterinszint, a túlsúly, a magas vérnyomás, a dohányzás és a stressz járulhat hozzá. A tünetek alapvetően könnyen felismerhetőek lennének, viszont az, hogy milyen mértékben jönnek elő, már egyénileg változó, így nem annyira könnyű észlelni minden esetben. 

  • nyomásérzés
  • szorító mellkasi fájdalom
  • mellkasból kisugárzó fájdalom a bal karba, bal oldalba
  • has felső részének fájdalma,
  • légszomj
  • izzadás
  • hányinger
  • megsemmisülés érzése 

Ezek a tünetek lehetnek jól láthatóak és szolidabban megjelenőek is. A lényeg, hogy a tüneteket felismerve a legfontosabb faktor itt is az időtényező, és az, hogy amíg a segítség megérkezik, az alapvető fogásokat el tudjuk végezni, és lélekjelenlétünk kitartson a segítség megérkezéséig.

Mikor kell mindenképpen mentőt hívni? Tovább
Unod már, hogy állandóan a szemüvegedet keresgeted? Szeretnéd visszaszerezni az éleslátásodat?

Unod már, hogy állandóan a szemüvegedet keresgeted? Szeretnéd visszaszerezni az éleslátásodat?

Ez a könyv - CD melléklettel azoknak készült akik unják már, hogy állandóan a szemüvegüket keresgéljék és elszántak arra, hogy éleslátásukat visszaszerezzék.

Generációkon átívelő hit, hogy ahogy idősödünk, a látásunk romlik.

  • De valóban így kell lennie?
  • Esetleg tehetnénk valamit, hogy ez a minta ne adódjon tovább?

Én biztosan teszek érte, mert nagyon zavar, hogy állandóan elhagyom és aztán meg keresgélem a szemüvegemet.

Az 50 éves kor körül kezdődő látásgyengülést nevezi a szakirodalom időskori látásromlásnak. Vegyük sorra (ki-ki a maga életvitelét hozzágondolva), hogy melyek a tényezők, amelyek ezt előidézik?

  • Az évek alatt felhalmozott és fennálló stressz, az erőlködés
  • Az évtizedek óta fennálló helytelen táplálkozás
  • Általános energiahiány, illetve elégtelenül működő vérellátás a szemben
  • A szőnyeg alá söpört lelki "szennyek"

 

Ha végigvesszük a kiváltó okokat, és megkeressük minden egyes témánál azokat a változtatásra érdemes területeket, amelyek - fizikai, lelki és szellemi síkon egyaránt - javulást, gyógyulást hozhatnak a saját életünkben, és meg is tesszük a változást hozó lépéseket, visszaszerezhetjük a látásunkat.

Négy meditáció segíti a tovább lépést:

  1. Utazás a szemgolyóm körül (kb 20 perc)
  2. A nyak és váll izmainak kontrollálása ( kb 40 perc)
  3. Pránikus energiagyógyítás ( kb 10 perc)
  4. Vissza az érzelmekhez ( kb 25 perc)

A könyv CD melléklettel megvásárolható (szállítási költség 690 Webox csomagautomatába, de 10.000 Ft feletti rendelésnél INGYENES a kiszállítás: itt!

 

 

Ha van olyan ismerősöd aki örülne Karácsonyra ennek az ajándéknak akkor itt a lehetőség!

Unod már, hogy állandóan a szemüvegedet keresgeted? Szeretnéd visszaszerezni az éleslátásodat? Tovább
A cukorbetegség szövődményei

A cukorbetegség szövődményei

 

Szív- és érrendszeri betegségek, diabéteszes láb, veseelégtelenség, retinopátia: ezek a cukorbetegség leggyakoribb, legsúlyosabb szövődményei. Hívjuk segítségül a gyógynövényeket, melyek közül több is alkalmas a szövődmények megelőzésére.


A nagy verőerek, az artériák károsodása vezet szívinfarktushoz, agyvérzéshez. A kis verőereké és a hajszálereké okozza a veseelégtelenséget, a látás romlását, az idegkárosodást, a diabéteszes láb kialakulását.

Szív- és érrendszeri betegségek

Ezek a legsúlyosabb szövődményei a diabétesznek. Ha a sejtekbe nem tud bejutni az inzulin, hogy megnyissa az utat a glükóz, azaz a cukor felszívódáshoz, az a vérben marad, és emeli a vércukorszintet.

A vérben keringő, feldolgozatlan cukor tönkreteszi az ereket, plakkok (összetapadt lemezkék) keletkeznek, amik lerakódnak az érfalon. Ennek eredménye az érelmeszesedés, majd az érszűkület, ami először a végtagokban jelentkezhet. A rossz vérkeringés, az elégtelen vérellátás megfosztja a sejteket az éltető tápláléktól és oxigéntől, így azok elhalnak. Ezeknek a szövődményeknek az elkerülése a legfontosabb dolga a cukorbetegnek.

 

Elsősorban a jól karban tartott cukorszinttel előzhető meg vagy késleltethető a kialakulásuk.

A gyógyteák itt is segítenek. Az erek tisztán tartása a galagonya gyógyteával érhető el, mely rugalmasan tartja az erek falát, a szívizmokat és a koszorúeret, szabályozza a szívritmust. Megakadályozza az érelmeszesedést, segíti a szív munkáját. Értágító, vérnyomáscsökkentő hatása van. Folyamatos, napi fogyasztása ajánlott az esti órákban.

Másik, erre a célra eredményesen használható gyógytea a csipkebogyó. Optimalizálja az erek áteresztő képességét, erősíti az érfalakat, és gyorsítja a véráramot, ennél fogva érszűkület, érelmeszesedés megelőzésére, kezelésére használható. Naponta több csészével is ihatnak belőle. 3-4 órás hideg áztatással kell elkészíteni, hogy értékes C-vitamin-tartalma megmaradjon.

Diabéteszes láb

A diabéteszes láb az egyik leggyakoribb neuropátiás szövődmény. A világon minden harmincadik másodpercben lábcsonkolást végeznek egy cukorbetegen, pedig a tájékoztatás és a korai diagnózis 85 százalékkal csökkenthetné az amputációk számát. Az elégtelen vérkeringés sérülékennyé teszi a végtagokat. A lábon keletkezett aprócska sebek nem gyógyulnak, kifekélyesednek, egyre nagyobbak lesznek. Kezeljék a sebet diólevéllel: mosogassák a fekélyes lábat térdtől lefelé diólevélből készült jó erős teával, naponta 3-4 alkalommal, illetve dörzsöljék bele a bőrbe.

Elkészítése: egy púpozott evőkanál diólevelet leforrázunk 2,5 dl vízzel, és letakarva állni hagyjuk 15-20 percig. Naponta friss főzetet készítsünk. Egy másik módszer: a leforrázott diólevelet tegyék a nyílt sebre. Napi 3-4-szeri kezelés már egy pár héten belül látványos eredményt hoz.

Szintén ajánlom külsőleg a gyulladáscsökkentő, antiszeptikus hatású orbáncfű olajat.

Neuropátia

A neuropátia, azaz idegkárosodás a mozgató, érző és vegetatív idegeket egyaránt érintheti. Ha az emésztő idegek érintettek, akkor kialakul a puffadás, hányinger, hasmenés esetleg székrekedés. Inkontinencia is előfordulhat.

A gyógynövények közül az orbáncfű teát vagy alkoholos kivonatát ajánlom erre az összetett betegségre, mivel az orbáncfű kiváló idegnyugtató és emésztésjavító. Napi egy csészével kell inni a teáját az esti órákban. Ellenjavallat: vérhígítókkal, antidepresszánsokkal, szívgyógyszerekkel és fogamzásgátlókkal együtt alkalmazása nem ajánlott, epekő esetén nem szabad fogyasztani. Ha külsőleg is kezelhető a probléma, akkor itt is az orbáncfű olaját ajánlom.

Veseelégtelenség

A veseelégtelenség kialakulhat a magas vérnyomás miatt, ezt a szakember állapíthatja csak meg. Veseműködést javító gyógynövények a tejoltó galaj, a zsurló, a csalán, a nyírfa, a tyúkhúr és az aranyvessző.

Retinopátia

A retinopátia a szem betegsége. A retina hajszálerein átszivárog a testfolyadék és a zsírsav, apró vízhólyagok (ödémák) keletkeznek a szemfenéken. Más erek eltömődnek, ennek következtében a retina nem kap elegendő oxigént, ezért új erek alakulnak ki, mely az ún. üvegtest vérzéséhez és jelentős látásromláshoz vezet. A diabéteszes retinopátia ma is a vakság leggyakoribb oka, és bár a szemsebészeti technika fejlődésének köszönhetően nőttek a gyógyulás esélyei, mégis sokan vesztik el látásukat e szembetegség következtében. Kezelése a vércukor karbantartása mellett a fent említett gyógyteák fogyasztásával lehetséges.

A gyógynövények közül Gyuri bácsi a diólevél teával való mosogatást ajánlja: erősre főzött teába mártjuk az ujjunkat, a becsukott szemet kívülről lágyan megnedvesítjük naponta többször. Ne kerüljön a szembe.

A szövődmények csökkentése egyetlen gyógyteakeverékkel: a Diabess-Györgyteával

De van egy speciális összetételű gyógytea is, amit Gyuri bácsi a cukorbetegeknek ajánl. Biztosan sokan ismerik az olvasók közül a Diabess-Györgytea történetét. Gyuri bácsi egy gyerekkori, cukorbeteg barátja miatt kezdte el annak idején, húsz éve kutatni, hogy segíthetne a cukorbeteg embereken. A bükki füvesember legendás, sokat emlegetett javasasszony nagymamájától sok receptet örökölt, köztük cukorbetegségre valót is. Az összetételt saját tapasztalatai alapján még tovább javította, fejlesztette. Gyuri bácsi teakeverékét 1999-ben bejegyezte a Szabadalmi Hivatal, 2006-ban pedig OGYI (Országos Gyógyszerészeti Intézet) engedélyes termék lett a füvesember cukorbetegeknek ajánlott gyógyteája.

A Diabess-Györgytea hozzájárul a vércukorszint kiegyensúlyozásához, enyhíti a legtöbb tipikus cukorbeteg-tünetet (testsúly-növekedés ill. -csökkenés, végtagzsibbadás, neuropátia, stb.) és késlelteti a súlyos szövődmények, mint például a keringési problémák, magas vérnyomás, érelmeszesedés vagy veseelégtelenség kialakulását.

A cukorbetegség elleni gyógytea keverék összetétele: gyermekláncfű gyökér (Taraxaci radix), csalánlevél (Urticae folium), közönséges orbáncfű virágos hajtás (Hyperici herba), fekete áfonyalevél (Myrtilli folium) és mezei katáng gyökér (Cichorii radix). Az összes benne található gyógynövényt régóta ismeri a népi gyógyászat.

Lopes-Szabó Zsuzsa

Forrás: http://www.cukorbetegseg-kezelese.com/cukorbetegseg-tunetei-es-kezelese/A-cukorbetegseg-szovodmenyei/86/

A cukorbetegség szövődményei Tovább
Az ujjad segít megszabadulni a szorongástól, fejfájás, gyomor problémáktól! Így gyógyítsd magad!

Az ujjad segít megszabadulni a szorongástól, fejfájás, gyomor problémáktól! Így gyógyítsd magad!

Szorongás, fejfájás, vagy puffadás gyötör? Megmutatjuk melyik ujjat kell masszírozni a gyógyulás érdekében.

Yin Shun Jyutsu japán orvos szerint gyógyulásunk szó szerint a mi kezünkben van, ugyanis a kézfejünkön levő “gombok” segítségével szinte bármilyen betegség gyógyítható. A módszer szerint, ha a megfelelő részt masszírozzuk, nyomkodjuk, akkor könnyedén megszabadulhatunk a félelmeinktől, szorongásainktól, álmatlanságtól, de számos fizikai problémától is.

Az alábbi ábrán láthatjuk, hogy melyik betegség gyógyításához melyik részt kell rendszeresen masszíroznunk. A japán módszer segítségével testi és lelki betegségeket egyaránt leküzdhetünk.

1. Hüvelykujj (gyomor, aggódás)



Ha ezt a területet masszírozzuk, megszabadulhatunk a szorongástól, depressziótól, hasi- és gyomor problémáktól.

2. Mutatóujj (hólyag, vese, félelem)



Emésztési gondokra, hát- és hasfájásra, fáradtság, vese- és hólyagproblémák ellen ezt az ujjat kell nyomkodni, masszírozni.

3. Középsőujj (máj, harag)



Idegrendszeri problémákra, máj-, szív- és érrendszeri betegségek ellen. Segít megszabadítani a stressztől, menstruációs problémáktól, és a fejfájástól is.

4. Gyűrűsujj (tüdő, bánat)



Itt található az emésztőrendszer és a tüdő területe, de, hogyha tartós szomorúság gyötör, akkor is ezt a részt masszírozzuk

5. Kisujj (szív, szeretet)



Ha ezt a területet masszírozzuk, megszüntethetjük az idegességet, szorongást, pánikrohamot, puffadást, és a torokfájást is.

Mindkét tenyerünk közepén található a legfontosabb pont, ha ezt nyomkodjuk, akkor azzal mindenünket gyógyíthatjuk. Itt megnyithatjuk az összes csakránk, és ezzel energiát adhatunk.
Forrás: twice.hu
Az ujjad segít megszabadulni a szorongástól, fejfájás, gyomor problémáktól! Így gyógyítsd magad! Tovább